( Dálnoki-Veress Lajos altbgy. Az erdélyi m.kir. 2. honvédhadsereg parancsnokának visszaemlékezése alapján)

A magyar vezérkari főnök, az elmaradt nagyobbszabású hadműveleti terv és a helyi arcvonal kiigazító terv helyett egy kisebb szabású előtöréssel akart önmagán és a németeken segíteni, hogy ezáltal megszerezze az időt arra, hogy szervezett védelemmel lehessen az orosz előnyomulást késleltetni.

E célból augusztus 30-án elrendeli a 2. és 3. hadseregek felállítását és mozgósítását.

A 2. hadsereg parancsnokságot a IX. hadtest parancsnokságnak kellett a saját és a központ által rendelkezésre bocsátott személyzetből felállítani.

A hadsereg hadrendjébe kerültek: a június óta mozgósítás alatt lévő 7. (Miskolc) és a 9. (Kolozsvár) póthadosztályok, a még az 1. hadsereg kötelékében az É-i Kárpátok-ban harcoló és onnan kivonásra kerülő 25. gyalog és 2. páncélos hadosztályok, később pedig az 1. és 2. pót hegyidandárok.

A 7. és 9. póthadosztályokat a II. hadtest parancsnokság fogta össze. Parancsnoka Kiss István altábornagy lett. A hadsereg felett a parancsnokságot dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a IX. hadtest parancsnoka vette át. A IX. hadtest vezetésére vitéz Kovács Gyula altábornagy kapott megbízást. A 25. gyalog hadosztályt Hollósy Kuty vezérőrnagy vezette, vezérkari főnöke vitéz Adonyi F. vezérkari őrnagy volt. A gyalogsági parancsnoki teendőket Kalkó Gy. Vezérkari ezredes látta el. A 2. páncélos hadosztály parancsnoka Zsedényi vezérkari ezredes, vezérkari főnöke a Wünsdorf-i páncélos tanfolyamot végzett Rugoni vezérkari őrnagy volt.

Az alárendelt seregtestek közül a 7. és 9. póthadosztályok kevés harcértékkel rendelkeztek. A 2-2 ezredből álló hadosztályok zászlóaljai csak 6 golyószóróval ellátott 2 századból állottak. Fegyverzet - felszerelés - ruházathoz "végső erőkifejtés" alapján jutottak. Tüzérségük az I. világháborús elhasznált korszerűtlen anyagból állt. Mozgékonysággal alig rendelkeztek. Páncéltörő fegyverekkel - kis mennyiségben - a románoknak szánt és a Kolozsvári elosztó állomáson - Apahidán - rekedt 7,5 cm-es páncéltörő ágyúkkal a hadsereg parancsnokság önhatalmúlag látta el kis mértékben.

A 25. gyalog hadosztály 3 ezredes, - harcedzett - teljes értékű csapatokból állott. Hadrendjébe a Budapesti 1. (parancsnok Keleti ezredes) a Nagyvárad-i 25.(parancsnok Böszörményi ezredes) és a Kolozsvár-i 26. (parancsnok Bartoss ezredes) ezredek tartoztak. A hadosztály tüzérségét, amely 5 tüzérhadosztályból (15 üteg) állott dr. Vajda ezredes vezette. A hadosztály felderítő osztályán kívül egy utász, egy híradó zászlóalj, egy légvédelmi üteggel is rendelkezett. Létszáma kb. 50%-kal volt az É-i Kárpátokban elszenvedett veszteségek következtében hadi állományon alul.

A páncélos hadosztály egy felére csökkentett német páncélos hadosztálynak felelt meg.

A felállítást és mozgósítást elrendelő intézkedések alapján adta ki a 2. hadsereg parancsnokság a felvonulási parancsát. A felsorolt csapatok - kivéve a 9. póthadosztályt - vasúti szállítással kerültek Kolozsvár körletében kirakásra.

A felvonulást a 7. és 9. póthadosztályok, a II. hadtest parancsnoksággal és a 2. páncélos hadosztállyal szeptember 4-én befejezték. A 25. gyalog hadosztály augusztus 30-án Körösmező-ről került elszállításra. Parancsnok Bethlen-ben szeptember 1-én jelentkezett. Szeptember 5-ig csak 4 zászlóalj érkezett be a kirakási állomásra.

A hadsereg, megalakulása után - de még a Hgr. S. U.-nak való alárendelése előtt - feladatot kapott: törjön előre, vegye birtokába és zárja le a Dél-i Kárpátok szorosait a Vöröstorony-i szorosnál és a Vukán-hágónál.

A feladatnak megfelelően a hadsereg D-re tekintő arcvonallal vonult fel és a Hgr. S. U. közvetlen alárendeltségébe került. A IX. hadtest parancsnokság kivált a hadsereg kötelékéből. Reá hárult az a kötelezettség, hogy a Tölgyes szoros-tól D-re a "Székely Határvédelmi Erők"-kel a Keleti Kárpátok átjáróit megvédje. Ezt a feladatát augusztus 28-ig önállóan végezte, mikor is szintén Hgr. S. U. közvetlen alárendeltségében a 8. német hadsereggel való összműködésre kapott parancsot. A hadtest a 2. póthadosztállyal nyert megerősítést.

A Tölgyes szoros-tól É-ra a Tatár-hágó-ig terjedő határszakaszt a 8. német hadsereg vette át, mely balszárnyával az 1. magyar hadsereg jobbszárnyához csatlakozott.

A 8. hadseregnek, mint később a 6. hadseregnek is a védőővben álló székely határőr zászlóaljak, határvadász csoportok és erőd századok alárendeltettek.

A támadás kezdetére kitűzött időpont többször változott. Végre szeptember 4-re rendelték el. Egy zavaró és felderítő különítmény báró Aczél zászlós parancsnoksága alatt 4-ről 5-re hajló éjjel lépte át a határt. A zöm 5-én 6 órakor kezdette meg az előnyomulást a Tordá-ra vezető műút mindkét oldalán a 7. és 9. póthadosztállyal; a műúton a 2. páncélos hadosztállyal. A hadsereg balszárnyához csatlakozva a "Gruppe Siebenbürgen" nyomult elő és Marosludas-tól Ny-ra érte el a Maros-t.

Előnyomulásunk a románokat meglepte. A határőrsök megadták magukat. A csekély ellenállást Tordá-nál megtörve, a hadsereg estére Aranyos Bánya-Tordát érte el.

A Nagy-Enyeden állomásozó 20. román hadosztály parancsnoka - Valentinau tábornok - reggel 7 h-kor értesült a magyar csapatok előnyomulásáról, de annak hitelt nem adott. A híreket ellenőrzendő, maga szállt segédtisztjével kocsiba és elfogatása árán győződött meg a tényekről. Tordától D-re egy páncélos él elfogta és fogságba került. Családjáért aggódott. Megnyugtattuk. Felajánlottuk neki a szállodai hadifogságot is, de nem fogadta el és csapatai sorsában osztozott.

Ez volt részünkről a viszonzás arra a jobb magatartásra, melyet a román hadsereg eltérőleg az 1919. évi viselkedésétől, a magyar lakossággal szemben tanúsított. Az orosz megszállás után ugyanis a román polgári lakosság maga is részesévé vált annak a durva elbánásnak, melyet az orosz a magyar lakossággal szemben gyakorolt. Ettől a barbár magatartástól megütközve fordult el és nem lépte túl azt a határt, melyet a hadviselés törvénye megszabott. Erdélyben a vasgárda által elkövetett kegyetlenségeket és garázdálkodásokat nem lehet a román hadsereg számlájára írni.

Szeptember 6-án általában az élekkel, helyenként a zömmel is, elértük az Aranyos folyót s azon átkelve hídfőket alkottunk. Gruppe Siebenbürgen, mely egy dandár erejű SS. Lovas hadosztályból és a 15. német gyalog hadosztály részeiből állott, Marosluda mindkét oldalán alkotott hídfőt. Parancsnoka Phleps Obergruppenführer volt.

Szeptember 7-én a hadsereg Lopodea-Veche-Ciuciul-t érte el. A 7. póthadosztály és a 9. póthadosztály átlépi a Marost, a 2. páncélos hadosztály Cornesti-nél (Sinfaltva-nál) képezett hídfőt.

A gyors előnyomulás - 3 nap alatt 60 km - sokakban, még előljáró parancsnokokban is azt a reményt keltette, hogy a hadsereg el fogja érni a D-i Kárpátok gerincét. Torda elfoglalását olyan formában közölték a fővárosi lapok, hogy a hadseregparancsnokságnak kellett Budapesten közbenjárni, hogy az ország félrevezetését elkerüljük és ezzel újabb csalódástól megóvjuk.

A túlsó oldalon - a románoknál - a siker jajkiáltást váltott ki és az oroszokat is meglepte. Malinovszkij marsal arra kényszerült, hogy hadműveleti tervén változtasson.

Ugyanis: a 2. Ukrán Arcvonal (parancsnok Malinovszkij marsall) lövész hadosztályaival a visszavonuló 8. német hadsereget követve már augusztus 26-án megjelent a K. Kárpátok szorosaiban, hogy az ottlévő német-magyar erőket lekösse és ezáltal elősegítse páncélos hadosztályainak azt, hogy azok a Kárpátokat D-en megkerülve jussanak ki a magyar Alföldre és a Magyarországon harcoló magyar-német erők hátába.

E célra a 2. Ukrán Arcvonal kb. 25 hadosztálya a K. Kárpátok szorosain át támadott. A 6. páncélos hadseregéből egy páncélos hadtestet azonnal Vulkán szorosra kanyarított be, egy másik páncélos hadtestét, mely Turn-Szeverint érte el, visszafordította és a Vörös-Torony szoroson át utasította a Kárpátokon való átkelésre. A két páncélos hadtestet a 27. lövész hadsereg követte és zárkózott fel a Dél-Erdélyben már felvonulóban lévő román 4. hadseregre.

Jellemző, hogy sem a magyar, sem a német hadvezetőségnek nem tellett benzinre, hogy ezeket a könnyen sebezhető hadtesteket legalább a szorosokban végigbombázza és így azok minden veszteség nélkül, sértetlenül lépték át a Kárpátok gerincét. Nem válik díszére a Hgr. Süd parancsnokságának az sem, hogy a Vaskapu védelmére - mely a legfontosabb összekötő kapocs volta balkáni haderőkkel - csak egy gyönge zászlóaljat tudott nélkülözni, s annak visszavonása után elfelejtette vele a robbantásra előkészített Vaskapu szorost használhatatlanná tenni, s így itt is minden akadály nélkül válthattak partot az oroszok a Dunán.

Szeptember 8-án zömükkel a 7. póthadosztály Cetatea (4 km tőle D-re), Ciuciul, Guigudul, a 9. póthadosztály a Maros É-i partját érte el hídfőkkel Marosújvár (Muresului), mindkét oldalán. Előőrsök: Lopadea, Turdos, Medvés (Graesti), Dicsőszentmárton vonalában állottak.

A gyors siker a 2. hadsereg parancsnokságot nem vakította el. A 2. Ukrán Arcvonal páncélos hadtestei előrehaladását szigorúan követve, már szeptember 6-án azon meggyőződésre jutott, hogy a Kárpátok D-i szorosait az ellenség előtt nem érheti el.

A légi felderítés eredménye birtokában a hadsereg parancsnokság feladta a szorosok elérésének gondolatát és arra szorítkozott, hogy a fent felsorolt erők támadásának kivédésére felkészüljön, s olyan állásokban fogja fel a túlerejű ellenséges páncélos támadást, mely elveszi kedvét a támadónak, hogy a 2. hadsereg arcvonalán át erőszakolja ki, a magyar Alföldre való kijutását.

A távol felderítés eredményét a csapatoknak a hadsereg parancsnokság nem adta tudtul. Arról a szándékáról sem értesült a csapat, hogy a hadműveleti terv megváltozott és a hadsereg védelmébe megy át. A hadosztályoknak folytatni kellett előnyomulásukat és erre még megerősítést is nyertek a 25. gyalog hadosztály elsőnek beérkezett 4 zászlóaljával és teljes tüzérségével, hogy az előremozgás a fokozódó ellenséges nyomás ellenére is folyamatos maradhasson, a Marosvonalat elérjék, azon hídfőket alkossanak és ott még egy védelemre alkalmas terepszakasz álljon rendelkezésre azon az ideális védőálláson kívül, melyen a hadsereg parancsnoka egy hosszabb és szívósabb védelmet szándékozott kifejteni és időt nyerni annak minél jobb megerősítésére.

Ezt az ideális védőállást a hadsereg parancsnokság az Aranyos-patak és a Torda városától É-ra fekvő magaslatokon találta meg. A Torda-i védőállás megerődítésére - már az előnyomulás alatt - összes rendelkezésre álló műszaki erők és polgári lakosság igénybe vétettek. A 25. gyalog hadosztálynak szeptember 5-e után beérkezett csapatait pedig a "felvételi állás" megszállására rendelték, amelyen át kellett a csapatoknak majd visszavonulniok - rövid pihenőhöz jutniok - hogy azután a védelmi terv alapján kerüljenek megvédendő területeik sávjaiba.

A visszavonulást a hadsereg parancsnokság csak akkor rendelte el, mikor már egy kis győzelmet is aratott csapatok, maguk is megállapították az ellenség fegyveres és számbeli fölényét.

Ez a helyzet szeptember 9-én következett be, mikoris a csapatok egyre nagyobb ellenállásra találtak, s a fokozódó orosz nyomással szemben védelembe esni kényszerültek.

Sőt e napon az ellenség rohamosan növekvő páncélos támogatással a 7. és 9. pót hadosztályokat Rasbojeni és Cetate között kb. 5 km-re vetette vissza. Az elveszett területet ellentámadással visszaszerezni a rendelkezésre bocsátott német Roham tüzérség és utászok bevetésével nem sikerült.

A 7. pót hadosztálynál történt betörést is csak a német 207. és 92. számú utász zászlóaljak segítségével lehetett elreteszelni, ami azt jelentette, hogy már nagyobb orosz páncélos erők érkeztek be az arcvonalba. Meg kellett elégedni azzal, hogy egy-két elvesztett fontosabb magaslatot visszaszerezzünk és a műszaki csapatok támogatásával, arcvonalunkat a tüzérség és páncélelhárítás vonalában megállítsuk. A póthadosztályok ellenállása páncéltörő fegyverek hiánya miatt hirtelen és erősen lecsökkent. A hadsereg parancsnokság megítélése szerint elérkezett az ellenségről való leválás ideje: a visszavonulás.

A visszavonulást a hadseregparancsnokság szeptember 9-ére rendelte el. Erős utóvédek Vidalm, Rimetea D., Hidas, Peotreovasa, Stejaris, Calarasi, Luncani, Luna vonalában késleltették az ellenséget. A csapatok halogatva, a kijelölt védőállást 12-én, rendben érték el.

Az elöljáró német Parancsnokságok a visszavonulással egyetértettek, annál is inkább, mert az időközben bekövetkezett események úgy a K. Kárpátok, mint az Arad-Nagyvárrad térségében is ezt követelték meg.

A hadsereg Aranyos Bánya, Torda, Aranyos Gyéres, Maros Ludas vonalra vonult vissza. Ezen a vonalon a 25. gyalog hadosztály és a 2. páncélos hadosztály egy 25 km széles védősávot kaptak. A védelem súlya Tordánál feküdt, egy-egy hídfővel Egerbegy-nél és Gerend Keresztur-nál.

A 7. és 9. pót hadosztályok egyelőre Ceanulmare de Sus, Tigareni, Jakobeni, Soporul de Campie (9. hadosztály) és Salicea, Sutu, Sliopi, Petresti de Jos, Deleni körletében tartalékba kerültek. A védőállásba helyettük a 11-én beérkezett 1. és 2. pót hegyi dandárok vonultak be. A 25. gyalog hadosztály mögött a középen a 2. páncélos hadosztály jelenléte adta meg a biztonságot a védőállásban lévőknek.

A Torda-i védőállás az ideális védőállásokhoz tartozik, mely minden lehetőséget megad a gyengébb félnek, hogy a fegyverzet- és létszámban fennálló hiányt kiegyenlítse. Valóban áttörhetetlen, ha legalább az elméletileg kiszámított minimális véderő és fegyverzet rendelkezésre állt volna. Ez sajnos megközelítőleg sem volt meg. Négyszeresére lett volna szükség.

A csatatér erősen hasonlít az Aspern-Wagram-i csatatér színteréhez. Az 1809-ben Napóleon ellen használt és bevált receptet, a támadó szellemben vezetett védelmet, lehetett volna itt is alkalmazni és kettős átkarolást a katlanba bemerészkedett ellenség ellen, ha lett volna elég erő. Így azonban csak módjával lehetett még az egyoldalú átkarolást is alkalmazni. Az erőviszonyok és a minél kevesebb veszteségre való törekvés többet nem engedtek meg.

A védőállás előtt közvetlenül az Aranyos-patak folyik, - mely mögött - É-on az igen magas és meredek part tette harckocsibiztossá az arcvonalat. A védelmi ővbe betörni harckocsikkal csak a Szent János patak mentén lehetett.

A két hídfő Tordánál és Egerbegy-nél azt a célt szolgálta, hogy a magaslaton lévő főellenállási vonal alatt közvetlen fekvő holt-terület is pásztázható legyen, ahová saját tüzérség tüzérség nem tudott hatni. A védőállás félkör alakja minden fajta tűztámogatását és tűzösszpontosítását lehetővé tette, melyet a magaslati állásban lévő tüzérség tüze mesterien tett csaknem tökéletessé.

A harcterület közvetlen háttere födött mozgásra is lehetőséget nyújtott. A vidék gazdag erőforrásai olyan jó élelmezési lehetőséget biztosítottak, melyek más területen, vagy hadszíntére nehezen lettek volna feltalálhatók. A harcok alatt széjjel-szaladt gazdátlan állatállomány, vad, szárnyas, szőlő, gyümölcs, bor, bőségesen fedezte a szükségletet. Az élelmezés gondja lekerült a parancsnokok vállairól - ami nem lekicsinylendő feladat - s így azok a lőszerellátásra és a harc kedvező kimenetelének elérésére fordíthatták minden erejüket. A csapat ezért lőszerben sohasem szenvedett hiányt.

Ezeket a kiegészítéseket azért írtam le, hogy a TORDA környéki harcok egyik tanulságos epizódja, a még élő szemtanúk emlékezetében meglévő adatok összegyűjtése útján áttekinthető alakban megmaradhasson.

Az annak idején zászlóaljparancsnoki beosztású, alább felsorolt tisztekkel való megbeszélés, egyeztetés után állítottam így össze.

13/II. pótzászlóalj, MAGYAR László századós

13/I. pótzászlóalj, KÜHNE Pál százados, megsebesülése után

MOLDOVÁNYI Gyula főhadnagy.

A megbeszélések és egyeztetések 1990 december, 1991 január, február hónapokban történtek.

A beszélgetések során felmerült visszaemlékezéseket megtörténési, időbeli és földrajzi szempontokból igyekeztünk tárgyilagos vizsgálat alá venni. Az ilyen módszerrel létrejött megállapításokat rendeztem. Végül is a következőket állapítottam meg.

1944. szeptember 7-én a 13. tábori pótgyalogezred I. zászlóaljának NAGYENYED-re történő előnyomulását a KŐKÖZE szoros kijárata és NYIRMEZŐ között az ellenség megállította. Az erősítésükre küldött nehézfegyverszázad a románok KŐKÖZE szorosban felállított csapdájába került. A váratlan támadás kettészakította a német rohamlövegekkel megerősített alakulatot. Egy részük a rohamlövegekkel együtt megfutamodott a szorosból. A másik rész helytállást tanúsítva a szorosban maradt. A románok jól időzített, váratlan támadása megakadályozta a 13/I pótzászlóalj megerősítését.

Lehetetlen volt a részletek óra, perc pontosságú megállapítása. Ezekben csak körülbelül időpontokat tudtunk figyelembe venni. A megtörténések sorrendje viszont az irodalomban (2, 5) található kevés, de ehhez elegendő adatokkal való összevetése után megnyugtatónak tűnik.

Földrajzi szempontból a térkép részletek teljesen biztosították a tárgyilagos megítélést.

II.

Parancsnoka: vitéz FODOR István ezredes (meghalt)

Segédtisztek: MAJOR László főhadnagy

HUNFALVAY László főhadnagy (meghalt)

Szeptember 5-én estére a 13. tábori pótgyalogezred élei elérték az ARANYOS folyó északi partját BORRÉV (Buru) - nél.

Szeptember 6-án a BORRÉV-i hídon benyomult az egész pótgyalogezred a TOROCKÓ-i völgybe.

III.

A 13/I. pótzászlóalj TOROCKÓSZENTGYÖRGY (Coltesi). Szeptember 6-án este kapott parancs szerint szeptember 7-én hajnalban kezdte meg az előnyomulást NAGYENYED (Ajud) felé. A KŐKÖZE szoroson átmenő műúton nem hatoltak be a szorosba, hanem a szoros nyugati oldalán felmentek a hegyre. A hegytetőn lévő román előörsök rövid tűzharc után megfutamodtak. A honvédek ezután leereszkedtek a szorosba és a műúton továbbmenve hagyták azt el.

A szoros kijárata és NYÍRMEZŐ között a műút két oldalán harcállást vettek fel.

A közben odaérkező ezredparancsnoktól támadásra kaptak parancsot. A támadás végrehajtása során olyan erős gyalogsági tűzzel kerültek szembe, hogy támadásuk megakadt. A támadáshoz semmiféle tűztámogatást nem kaptak. Kűhne százados zászlóaljparancsnok megsebesülése után az 1. század parancsnoka Moldoványi főhadnagy vette át a zászlóalj vezetését. Mindez szeptember 7-én délelőtt vagy déltájban történt. Az erősítésükre küldött nehézfegyver század ezután került a románok csapdájába.

A kialakult védelmi vonalat a 13/I. zászlóalj szeptember 10-én estig tartotta. Akkor visszavonulási parancsra a szoroson át GYERTYÁNOS (Rimetea) felé. Közben folyamatosan harci érintkezésben voltak az utánuk nyomuló románokkal egészen besötétedésig. Akkor az ellenség elmaradt. A zászlóalj a sötétben a Borrév-i hídon át elhagyta a TOROCKÓ-i völgyet.

IV.

Az ezredparancsnok FODOR ezredes szeptember 7-én a reggeli vagy a délelőtti órákban a KŐKÖZE szoros déli kijáratánál volt. Miután kiadta a támadási parancsot a szoroson át visszament. Valószínűleg TOROCKÓSZENTGYÖRGY-ön találkozott két vezérkari századossal. Vagy még ezelőtt vagy utána elindította a nehézfegyver századot a szoroson át a 13/I. pótzászlóaljhoz. Ez volt az a harccsoport (német rohamlövegekkel megerősített alakulat), amelyeket a románok a szorosban elhelyezett aknájuk felrobbantásával kettészakítottak.

Ezzel kapcsolatban, mit szemtanú írom az alábbiakat.

A robbantás 14 óra körül történhetett. Fél órán belül érkezhettem a helyszínre. (A robbantás megtörténtéről 5 percen belül szereztem tudomást. A szoros bejáratáig 8 km-nyi utat gyorsjárású Ford V8-as személykocsin tettem meg. A megfutamodókkal a szoros bejáratához közel találkoztam; a távbeszélő vonalat építő társainktól kapott néhány szavas tájékoztatás után gyalog mentem be a szorosba.)

Az út felrobbantott részletén túl honvédek voltak láthatók. A patakmederből és máshonnan nagy kődarabokat cipeltek a lerobbantott útrészlet feltöltéséhez. Három fogoly román katonát is őriztek. Odamentem hozzájuk. Közben egy odaérkező honvéd tettlegesen megtámadta a fogoly román katonákat. A foglyokat őrző egyik honvéd azonban közbelépésével megakadályozta a foglyok bántalmazását. Az egyik román katona NAGYENYED-i magyar volt. Beszéltem vele.

A robbantás helyétől Észak-ra lévők mind elfutottak a szorosból. A Dél-i oldalon lévők rövid időn belül legyőzték a meglepetés által okozott zavart. Elfogták a robbantást végrehajtó román katonákat. Hozzáfogtak az út megjavításához és féken tartották a hadifoglyokkal szemben fellépő indulatos viselkedést.

Egy helyen, egyidőben két teljesen ellentétes, ösztönösen megnyilvánuló viselkedésnek voltam a tanúja. A Dél felőli részen lévők példás helyállása. Az Észak felőli részen lévők fejvesztett menekülése.

A történteket következményeiben megbírálni nem tudom. Nem is vagyok erre illetékes. Az arcvonal erősítésére vonuló alakulat megfutamodása előttem nem egyértelmű, mert a fejvesztett menekülés mellett a helytállásnak is tanúja voltam.

Másnap a reggeli vagy délelőtti órákban (IX. 8-án), amikor a távbeszélővezeték továbbépítési lehetőségének szemrevételezése miatt a szorosban jártam, már semmi nyomát sem láttam az előző nap délutánján történteknek. A szoros kijáratánál lévő honvédek figyelmeztetése ellenére megkíséreltem kimenni a NYÍRMEZŐ-re vezető útra. A bekövetkező gyalogsági tűzcsapás miatt vissza kellett térnem a szorosba.

A visszaemlékezésemben leírt IX. 8-ikát mint a robbantás napját, a beszélgetések során felmerültek miatt módosítanom kell IX. 7-re. Ezen a napon sebesült meg Kűhne százados. Ehhez, mint alap-időponthoz viszonyítható a további időbeosztás.

Ezután engemet a szomszédos NAGYFÜGED-i völgybe vezényeltek. Többé nem voltam a TOROCKÓ-i völgyben. Arról azonban tudomásom van, hogy a szoros kijárata és NYÍRMEZŐ közötti arcvonalról a gyalogság szeptember 10-én sötétben vonult vissza a szoroson át. (Minthogy IX. 10-én kétszer volt sötét ez lehetett IX. 9- éjfél után és IX. 10-én 19 óra után is.)

V.

A 13/II. pótzászlóalj TOROCKÓ-ról a völgy Keleti oldalán húzódó magaslatokon tűzharc során elfoglalt állásokba vonult és TOROCKÓSZENTGYÖRGY magasságában védelmi feladatot látott el a visszavonulásig. - A visszavonulási parancsot MAGYAR százados hajnali szürkületben távbeszélőn kapta meg. Minthogy a völgyet ekkor már román katonaság szállta meg ,a pótzászlóalj a völgy Keleti oldalának magaslatain vonult vissza , BORRÉV-re. A híd felrobbantása előtt utolsó magyar alakulatként hagyta el a TOROCKÓ-i völgyet.

1.

Számomra újdonság volt Kühne Pál személye. Ő volt a 13/I. zászlóalj parancsnoka, amikor szeptember 5-én Szászfenes térségében átlépték a határt. Még aznap elérték Borrévet estére. Az Aranyos partján éjszakáztak.

IX.6-án indultak tovább, a Borrévi hídon átkelve, Torockó felé. Torockószentgyörgyre érve ott éjszakáztak. Itt volt az ezred parancsnokság. Itt kapott parancsot Fodor ezredestől a másnapi, Nagyenyed-re történő előnyomulásra.

IX. 7-én hajnalban indult el a zászlóalja Nagyenyed felé. A szoroshoz érve megálltak. Ő a zászlóalj parancsnoka, egyik századával a szoros jobb oldalán nyomult előre a hegyen át. Ők nem mentek be Gyertyánosba. Ezt határozottan tudja. Tőle jobbra, ugyancsak a szoros jobb oldalán Moldoványi Gyula százada nyomult vele párhuzamosan szintén a hegyen át. Ez lehetett Gyertyános nyugati szélétől felfelé a hegyre. - Kühne Pál kissé lemaradt a századtól, de ezt bepótolva utolérte az előnyomulókat, akik közben felértek a hegy tetejére. Ott mindkét század román előörsökkel találkozott és azokat megfutamította. Nehézfegyvereket zsákmányoltak. Ezeket Kühne Pál visszaküldte (Torockószentgyörgyre ?). - Ezután tovább nyomultak előre, most már lefelé a hegyről. A század, amivel Kühne Pál ment, lement a szorosba és a műúton haladva mentek ki a szorosból Nyírmező felé. A szoros kijárata környékén találkozott Moldoványi gyula századával és ott volt Fodor ezredes is. Továbbmenni Nyírmezőre nem tudtak, mert a románok támadása megakasztotta előnyomulásukat. - Kühne Pál mindjárt a román támadás elején karlövést kapott. Ez IX. 7-én délelőtt történt. Ekkor adta ő át a zászlóalj parancsnokságot Modoványi Gyulának és hátrament Torockószentgyörgyre. Ott az iskolában volt a sebesült gyűjtőhely. A szoroson keresztül ment hátra, de nem látott semmiféle harci eseményre utaló nyomot a szorosban. A sebesült gyűjtő helyen (Torockószentgyörgy) töltötte az éjszakát IX.7-én. Miután sebesülése ezt megengedte, másnap (IX. 8.) vagy IX. 9-én még kiment a szoroson át a Nyírmező felé eső végére és véglegesen átadta a zászlóaljparancsnokságot Moldoványi Gyulának. Moldoványiék a terepen szétszóródva tartották az arcvonalat, de Nyírmezőre nem tudtak bemenni. A szorosban ekkor sem látott semmiféle harci esemény-nyomokat. - Kühne Pál ezután a Kolozsvári kórházba került és felgyógyulásáig nem vett részt a harcokban.

-- Megjegyzésem: én úgy vélem, hogy ő, sebesülten még az út felrobbantása előtt ment a Torockószentgyörgy-i sebesültgyűjtőhelyre. Ő pontosabb időmeghatározást nem tud mondani. Csak annyit, hogy nappal érkezett oda.--

2.

Fodor ezredes IX. 7-én a műúton haladva került a szoros nyírmező felőli végére. Ott találkozott Kühne századossal és Moldoványi főhadnaggyal. Ezt mindketten állítják. De hogy mikor ment vissza azt nem tudják.

A két vezérkari százados valószínűleg a szoroson való azonnali áthaladásra bíztattak. Ezt meg is tette. Utána mehetett a vonatrész és a két német rohamlöveg. Eszerint valószínű, hogy Fodor ezredes a robbantáskor a szoros nyírmezői végénél lehetett. (Én legalábbis azt gondolom, hogy ő ment elől és a vonatrész csak később utána). Az utána menő csoport még közvetlenül a robbantás előtt vagy után jöhetett vissza a szorosba és rögtön értesítette a 7. tüzér póthonvéd parancsnokságot a történtekről. Nyilván a ő jelentése alapján jött ki egy idő múlva a szoroshoz egy tábornok megakadályozni a visszavonulást. Ugyancsak az ő intézkedése alapján történhetett a szorosból a roncsok (halottak, döglött lovak) gyors eltávolítása is. A szoros bejáratánál lévő Gyertyános község lakosainak igénybe vételével ez rövid időn belül kivitelezhető lehetett. - Mikor én másodízben jártam szorosban - ez minden valószínűség szerint IX. 8-án volt, amikor az új távbeszélő vonal nyomvonalát bejártam - már nem voltak meg az előző napi események nyomai. -

3.

Az eddigiek szerint úgy vélem, hogy IX. 7,8. és 9-én lehetett magyar arcvonal a románokkal szemben a szoros kijárata előtti terepen. Nyírmezőre nem tudtak behatolni.

-- A 7. táb. potho. Általános visszavonulása Dálnoki Veress vezérezredes szerint IX. 10-én kezdődött meg és IX. 12-én már minden alakulata az Aranyos É-i partján lévő védőállásban volt.

A 13/I. zászlóalj IX. 9-éről 10-ére virradó éjszaka vonulhatott vissza a szoroson át. Már világos volt, amikor a Borrév irányába haladó menetükben az őket üldöző románokkal rövid tűzharcba keveredtek. Ennek IX. 10-én délelőtt még a Borrév-i híd németek általi felrobbantása előtt kellett megtörténnie. Ugyanis a Magyar százados parancsnoksága alatt álló 13/II. zászlóalj volt az az alakulat, ami a híd felrobbantása előtt még átment a hídon. Utánuk felrobbantották a hidat. Ők hagyták el utolsókul a Torockó-i völgyet.

4.

Egy új alakulat tűnt fel. A 13/I. zászlóalj 3-ik százada. Ez a szoros baloldalán lévő hegyen át nyomult előre Nyírmező felé. A hegyről leérve az ő előnyomulásuk is elakadt. Itt egy Mezei nevű parancsnokról volna szó, aki súlyosan megsebesült. Erről semmi többet nem tudtam meg.

5.

Kühne százados határozottan emlékezik arra, hogy IX. 7-én sebesült meg. Ez szilárd támpontot jelent. IX. 5. és IX. 6. -a folyamán Torockószentgyörgyre jutott el a 13/I. zászlóalj. IX. 7-én a szoros Nyírmező felőli bejárata előtti terepen röviddel az odaérkezésük után sebesült meg Kühne százados.

IX. 7-én a zászlóalj a szoros kijáratánál a terepen töltötte az éjszakát.

IX. 8-án én voltam a szoros kijáratánál. Akkor a gyalogság (13/I. zászlóalj századai) kint voltak a terepen. A román tűzcsapások miatt sem előre (Nagyegyed), sem hátra (a szoros felé) napvilágnál nem mozdulhattak.

IX. 9-ről nincs adatunk. Talán akkor volt kint véglegesen átadni a zászlóaljparancsnokságot Kühne százados.

IX. 10-én (úgy gondolom, 0 órától kezdődött meg a visszavonulás) Dálnoki Veress vezérezredes szerint megkezdődött az általános visszavonulás. A 13/I. zászlóalj arcvonalából a szoros felé csak éjszakai sötétben lehetett mozogni. Tehát még a hajnali világosság előtt el kellett hagyniok az arcvonalat. És a borrévi híd felrobbantása előtt végig kellett menniök a torockói völgy hosszában. A 13/II. zászlóalj parancsnoka Magyar százados - aki hajnali órákban kapta meg a visszavonulási parancsot - már nem mehetett le a völgyben lévő útra, mert ott már románok voltak. Nyilván azok, akikkel a 13/I. zászlóalj tűzharcba is keveredett.

6.

További részletezést a tíz éve halott Fodor ezredes hagyatéka (ha ilyen van) vagy ha még él, akkor a segédtisztje tudna adni.

1944. augusztus 28. Berakás 19 h. Indulás Sajóecseg

1944. szeptember

1. Dés - Apahida. Kirakás
2. Menet Kolozsváron át Gyalura
3. Pihenő. Este támadás parancs. Elmaradt
4. Pihenő. Este készenlét
5. Határátlépés, menet Borrév - Torockóig
6. Menet Torockószentgyörgy-ig/Éjjelezés Torockószentgyörgy
7. Támadás szoroson át Nyírmezőig (É). Kisebb harc. Védelem
8. Védelem Nyírmező Ny-on
9. Védelem Nyírmező Ny-on
10. Védelem Nyírmező Ny-on
11. Védelem Nyírmező Ny-on
12. Védelem Nyírmező Ny-on
13. Visszavonulás. Torockóig. Felvonuló állás Torockó Visszavonulás. Borrév
14. Menet Borrév - Pusztaegres, itt pihenő, - Szind
15. Pihenő Szind. Délben Torda 477-hez. Este Tordatur útelágazás
16. Szindi tetőre védelem
17. Hajnali támadás elhárítva. Súlyos veszteség (21 halott). Esti támadás elhárítva. 6 sebesült, 1 eltűnt
18. Védelem Szindi tetőn. Köteles csoport bevonul
19. Hajnali támadás elhárítása. Ssikertelen ellentámadás, súlyos veszteség
20. Védelem további Szindi tetőn
21. Védelem további Szindi tetőn
22. Pergőtűz 7.30 - 8.30 Ellenséges támadás a szindi tetőre. Visszavonulás. Tordaturra.
23. Védelem Tordaturon. Repesz támadás. Tüzérség és aknavető tüzérség
24. Védelem Tordatur. Tüzérség és aknavető tüzérség
25. Védelem Tordatur. Tüzérség és aknavető tüzérség
26. Védelem Tordatur. Esős idő
27. Védelem Tordatur. Harcálláspont változtatás
28. Védelem Tordatur. Reggel egy szakasz támadás visszaverése
29. Védelem Tordatur. Este ellenséges támadás. Visszavonulás. Majd leváltás
30. Menet Erdőtelek, Kolozsvár - Magyarvista.

1944. október 1. Pihenő. Rendeződés Magyarvistán.

2. Pihenő. Este riadó, autószállítás, Ajtonyba.

3. Gépkocsi szállítás vissza és Magyarlona-ra

4. Támadás Magyarlona DNY felé. Este védelem kivonás

5. Gépkocsi szállítás Kolozsváron át Árpád tetőre. Menet ott bevetés, visszavonulás

6. Éjjel menet vissza. Reggel támadás Árpád tetőre. Este visszavonulás.

7. Védelem Árpád tető Ny-on. Aránylag nyugalom.

8. Védelem Árpád tető ÉNY. Aránylag nyugalom.

9. Védelem Árpád tető. Aránylag nyugalom.

Fodor István.

Elég kevéssé. De azt tudom, hogy legalább két zászlóaljból állt az ezred, akkor, a pótezred. Mert a második zászlóaljnak tudom, hogy Magyar László százados volt a parancsnoka. Arra emlékszem.

Én ott mint a pótezred első zászlóaljának századparancsnoka mentem ki, és százados volt a zászlóaljparancsnok, aki az első ütközetnél - majd mindjárt visszatérek rá -, megsebesült. Attól kezdve én voltam a zászlóajl-parancsnok és utána kerültünk mi a végén Szinditetőre. De vegyük sorra a dolgokat.

De talán érdekes volna kicsit hátrébb menni, egy kicsit.

Is, is. Azt kell hogy mondjam. Mindig valami harci tevékenység volt. amikor védelemben voltunk. Tehát vissza kellett verni, bizonyos járőrtevékenységet. Például azért érdekes, azért szeretnék én visszatérni a szeptemberi dologra, ami nem derül ki ebből a… Igen, 5-én, szeptember 5-én léptük át a határt. Dél-Erdély határt. Gyalun túl. Ott sem volt harci tevékenység, amikor a határt átléptük, nem láttunk senkit, nem találkoztunk senkivel. Tulajdonképpen meneteltünk Torockóra. Torockó után kezdődik, Torockószentgyörgynél kezdődik a torockói szoros. Ebben nekünk az volt a parancsunk, hogy Nagyenyed felé, ami azután később láttunk is, messziről, nyolc kilométere voltunk Nagyenyedtől, de hogy jutottunk oda? Úgy hogy a torockói szorosba bevonultunk. Itt sem volt még harci tevékenység. Méghozzá úgy vonultunk be, hogy a zászlóaljnak egy része, a mi zászlóaljunknak feladata volt, a torockói szoroson keresztül menni. Az körülbelül egy két kilométer hosszú, olyan mint a tordai hasadék. Hasonló. Volt ott a torockói szoros. Magában a szorosban csak a zászlóalj egy része menetelt. Én a magam részéről, az én századomban, akkor még századparancsnok volt, a torockói szorostól nyugatra, fölmentünk a hegyre, és a torockói szoros fölött, körülbelül 1500 méter magason megkerültük a szorost, és annak a déli végénél ereszkedtünk le, vissza szoroshoz. Ott egyesültünk a zászlóaljnak a többi részeivel, és indultunk tovább, nyomultunk tovább dél felé. Akkor láttuk Nagyenyedet a távolban és reménykedtünk abban, hogy el is fogunk érni. De hát nem így történt. Szabályszerű támadást kellett végrehajtanunk, mert ahogy a szoros végét elértük, akkor harci tevékenységet észleltünk, lövöldözés jobbról-balról. S akkor támadáshoz fejlődtünk föl. Románokkal találkoztunk. Román katonasággal, amiket ott meg kellett támadni. Meg is támadtuk őket, és vissza is vetettük, de azután mögöttük már voltak oroszok, románok tulajdonképpen ilyen járőrtevékenységet folytattak csak, s főleg olyan oroszokból állt, akik a szoros felé igyekeztek, és nekünk mondjuk úgy, hogy sikerült megállítani az orosz előrenyomulást. Tehát a torockói szorostól délre. S ott vettünk föl a, védelembe vonultunk, és elakadtunk. Tovább nem tudtunk menni. S azt a parancsot kaptuk, hogy az elért helyet tartsuk. Majd ez a nyírmező délen, ahogy a jegyzetben szerepel, ez volt a torockói szorosnak a déli oldala. értünk el, és ott ezek szerint öt napon keresztül védelemben voltunk.

Mi támadtunk, támadási parancsunk is volt, meg is próbálkoztunk vele többször, de egyszerűen elakadtunk mindig, olyan erős tüzet kaptunk. S akkor megint vissza, a kiinduló állásba, a szorostól délre, ahol öt napon keresztül tulajdonképpen védelemben voltunk. De mi támadást nagyobbat nem kaptunk. A mi támadásunk akadt el.

13-án, éppen azt nézem, 13-án kaptuk a parancsot, mivel máshol mi voltunk legelöl, nagyjából a Torda vonalában, sőt attól egy kicsit, ha párhuzamosan vesszük a helyeket, egy kicsit délebbre is voltunk. Akkor visszavont minket a hadosztály, kaptuk a parancsot, hogy fordulunk vissza.

Torockószentgyörgyön keresztül, Torockón keresztül Borvérig. És Borvérnél irányítottak minket Torda felé. Azt a parancsot kaptuk, hogy ott kell jelentkeznünk valakinél. Mi jelentkeztünk is, de azzal a paranccsal vártak, hogy menjünk a Szinditetőre. Az a tordai hasadéknak a keleti oldalán volt, a Szinditető. Egy körülbelül ezerötszáz méter magas, mondjuk úgy, hogy egy hegy, egy nagy hegy. Az egyik oldal volt a tordai hasadék. Onnan kaptuk azután azt a tüzet, aminek a sajnálatos eredménye volt a huszonegy halott, akikről itt külön meg is emlékezem. Mikor mi fölvonultuk a Szinditetőre, akkor a jobb oldala az a tordai hasadékot érte el, s amíg ott helyezkedünk védelembe, ellenséggel ott fönn nem találkoztunk, de szemből a hasadéknak a másik oldaláról kaptunk erős géppuska- és gépágyú-tüzet.

Azt nem tudtuk megállapítani, mert közben volt a hasadék. Tehát mi 800-1000 méter távolságra volt tőlünk. Tehát onnan kaptuk, és nem észleltük, hogy kik voltak. Azt nem tudtuk megállapítani. Parancsra ott kellett a Szinditetőn berendezkednünk védelemre. Hát mindjárt, ahogy megérkeztünk, kaptunk is támadást. Ott azután az oroszok több napon át támadták a zászlóaljunkat, amelyik közben erősödött is, mert hegyi vadász zászlóaljak maradékával is kiegészítették… úgyhogy Szinditetőn körülbelül az én zászlóaljam létszáma egy hatszáz fő körül lehetett. Szóval négy napon keresztül tudtunk megmaradni a Szinditetőn, s közben ért minket hat-hét támadás. Dél felől támadtak. Általában géppuskákkal. Mi viszonoztuk a tüzet. Sokat nem láttunk egymásból, mert erősen erdős terep volt, úgyhogy csak a tüzeket észleltük kölcsönösen.

Nem. Nem gondoltunk akkor tartós védelemre.

Nem. Nem. Nekem a harcálláspontom az utolsó. Volt egy kilátó, vagy valami tüzérségi megfigyelő, valószínűleg. Egy ház, a Szinditetőnek a tetején, a csúcsán, és az volt az utolsó harcálláspontom. S körülöttem a zászlóalj védelemben volt.

Azt nézem, hogy mikor jöttünk el innen?